2017. május 29., hétfő

Izolde Johannsen - Gránátok a becsületért


1940 tavasza… 
Az Admiral Graf Spee páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át.

A Bismarck, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára…




Köszönet a könyvért Izolde Johannsen írónőnek!

Nos, hol is kezdjem. Először szeretnék elnézést kérni, ha az értékelés esetleg szétszórt, nyúlfarknyi, esetleg komoly hiányosságokban szenved, de egyszerűen így napokkal az olvasás után is képes annyira a varázsa alatt tartani, hogy akárhányszor csak rágondolok, ismét hallom a legénység zsivaját, együtt mókázok velük, részt veszek minden egyes aprócska pillanatban. Mert igen, Izolde Johannsen ismét írt egy olyan, felettébb informális, érdekfeszítő könyvet, hogy az olvasót is pillanatok alatt a részévé varázsolta.

Én személy szerint nem rajongok se a német történelemért, se a csatahajókért, meg úgy…alapjáraton semmihez, aminek köze van a német nyelvhez. (hangos kacaj beszúrása). És ennek ellenére bitang mód élveztem ezt a regényt, csakúgy, ahogy tettem az első kötet esetében.

Image may contain: ocean, text, outdoor and water
 Csata a Dánia-szorosban (Forrás: https://www.facebook.com/granatokabecsuletert/)

A regény komoly etikai döntéseket is felvonultat – lehet, sokszor nem értettem egyet velük, de nem vagyok én szakértő -, de olyan jól volt felvezetve minden, hogy szinte kiabálni akartam, hogy ’na de akkor ezt mégis most hogy?’

Amit nagyon szerettem a történetben, hogy „főhőseink” magánélete is komoly szerepet játszott benne. Kedvencem még mindig az Ascher família, Paul-ért egyenesen rajongok.


A végén meg rendesen elpityeredtem. A levél mély sebet ütött a szívembe.
Elolvasásra mindenképpen ajánlom, még akkor is, ha nem haditengerész vagy, hanem egyszerű idegenvezető!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése