2016. augusztus 30., kedd

Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek (Asylum #1)




Megjelenés éve: 2015. (2013.)

Maxim Könyvkiadó

350 oldal

Sorozat: Asylum

Fülszöveg: A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.


Hát, ha azt mondom, az utóbbi évek legfurcsább, leghátborzongatóbb, legkülönlegesebb könyvét olvastam most, akkor nem használok nagy szavakat. Ez a regény brutális elmejáték volt. Talán egyedül Calia Read volt képes elérni ezt a velőig rázó borzongást nálam. Mert itt aztán tényleg nem volt kegyelem, nem volt szépítés. Imádtam benne, hogy nem elijeszteni, csak megijeszteni akart. Nem mondom, hogy végig félelem lapult volna bennem, viszont minden egyes porcikámban megrázott. A Maxim Kiadó telitalálatot jegyez ezzel a könyvvel, és természetesen Madeleine Roux személyével.

Annyira szeretnék leülni beszélgetni az írónővel. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi sarkallhatott egy elsősorban művészeti beállítottságú embert arra, hogy a valaha olvasott legbrutálisabb regényt megírja.

Megmondom
őszintén, már kb. megjelenés óta szemeztem a könyvvel. De az a bizonyos horror címke, mint megannyi gonosz karom, távol tartott tőle. Aztán, mint derült égből villámcsapás – csak enyhe túlzás -, jött Judit, és bumm, már én is megkaparintottam. És a kislábujjam hegyéig lesokkolt. Volt egy pont, amikor azt mondtam, már nem lehet fokozni a pánikomat. Öhm, maradjunk annyiban, hogy lehetett. Nagyon is lehetett. Zseniális, egyszerűen más szó eszembe se jut.
Egy kissé én is megőrültem. Példa: kinéztem egy idézetet, akkurátusan fel is írtam, hányadik oldal, erre mikor visszakeresném, nem találtam. Teljes mértékben azt hittem, hogy én is bekattantam. Boszorkányságot sejtettem. FYI, meglett az idézet. Én pedig még mindig nem térek magamhoz.


Mint említettem, nem rettegtem olvasás során, mivel a sok dark romance regény igazán erős gyomorral és idegrendszerrel ajándékozott meg, viszont végig bennem volt egyfajta görcs, lévén sosem tudtam, miféle fordulat, csapás történhet még. Tetszett, hogy az elejtett morzsák alapján mi is rájöhettünk a végén a titok egy részére, így olyan volt, mintha együtt éltünk volna a sztorival. Így néz ki egy különleges történet.

Plusz brownie point jár a grafikáért. Meg a képekért. Némelyiket percekig bámultam, hiszen annak ellenére, hogy rémisztőek, egyben igézőek is. Káprázatos.

A végén konkrétan a hajamat téptem. Nem baj, Madeleine Roux…jössz te még az én utcámba. *ördögi kacaj*

*****
Idézetek
*****

- (…) A történelemben nincs semmi félelmetes. 

Az örültség relatív. Attól függ, hogy ki zár be kit, és milyen rácsok mögé. 


Egy őrült világban csak az őrültek épelméjűek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése