2016. május 23., hétfő

Marni Bates: Gyilkos a vonal végén



Eredeti mű: Marni Bates: Dial Em for Murder

Megjelenés éve: 2016.

Móra

346 oldal

Fordította: Chovanecz-Molnár Éva

Fülszöveg: Emmy álma egy öt regényre szóló kiadói szerződés, romantikus vacsora a legjobb barátjával (aki végre bevallja iránta érzett halhatatlan szerelmét) és sok-sok csokitorta. Happy End. Ehelyett valami őrült öregember a Starbucksban összevissza zagyvál neki a sosem látott apjáról, a zsebébe csúsztat egy hipermodern telefont, aztán… meghal. Ennél csak az sokkolóbb, hogy az ismeretlent megölték, és a valódi célpont Emmy volt. Felbukkan a halott férfi arrogáns unokája, aki állítja, hogy a nagyapja él (miért van az, hogy a szexi srácok mind taplók és/vagy zakkantak?), és ráveszi a lányt, hogy iratkozzon át az ő szuperbiztonságos elitiskolájába, amíg meg nem oldják a rejtélyt. Emmynek semmi kedve Sebastian sznob sulijába járni, de minél hamarabb derül ki az igazság, annál kisebb a veszélye, hogy megfojtja a srácot egy kanál vízben. Vagy megcsókolja. Mindkét lehetőség egyformán csábító…



Értem már, miért is imádjátok annyian Marni Bates könyveit. Ez a csajszi nagyon tud! Ritka, hogy már  maga a fülszöveg ennyire fel tudjon csigázni. Nem is tudom, mikor fogott egyáltalán meg valami rögtön elsőre.
És ez a könyv valójában LOLisztikus élmény volt. Mivel nem tudtam, mire számítsak, szerintem ez egy igazán elfogult véleménynek ígérkezik. Oké, utána jártam én ennek a Marni-
őrületnek a hölgyike közösségi oldalain is, és már abban a pillanatban éreztem is egy kis pozitív löketet. A könyve pedig nem hazudtolta meg önmagát.
Tényleg igaz rá a borítón fellelhető jelmondat: „Sosincs teljes bizonyosság.” Mert itt aztán tényleg semmi sem az, aminek látszik.
Hogy tetszett-e a történet? Nem. Nem tetszett. Egyenesen IMÁDTAM! Megértük, hogy egy olyan tinédzsereknek szóló regény kerüljön piacra, ami az én olykor igencsak szkeptikus képemet is pillanatok alatt elvarázsolja.

Megmondom őszintén, tök lazán álltam hozzá. Gondoltam, előkapom szalmakalapom, kiülök a magán partomra – oké, a napszemcsimben libbentem ki a teraszra, a folyton búgó kacagógerléim mellé -, és eltöltök majd pár kellemes órát a regénnyel kettecskén. De arról nem volt szó, hogy ennyire lebilincselő lesz! A kutyafáját neki…

Marni Bates remekül ötvözi a bohóságot a komolysággal, a kamaszkori nemtörődömséget a felnőtté válás kezdetével, a hétköznapi életet a szívszorító izgalommal. Felettébb ügyes. Szerintem hatalmas érték, ha egy író így tud szólni olvasóihoz. Mert nem csak szórakoztat, el is gondolkodtat. Komolyan, engem nagyon meglepett minden egyes apró mozzanat. Pedig azért már sok mindent megéltem már…
A humor pedig külön kiemelendő. Első osztályú cucc.

Életemben nem élveztem még így női – ízé, csaj – szemszöget. Emmy belső monológjai utánozhatatlanok. Imádtam, hogy szarkasztikus, imádtam, hogy szinte mindent egy nyálas romantikus regénnyé akart formálni. Csíptem ezt a karakán stílust.
Szenyasztián  - mármint, Sebastian – is egy felettébb érdekes karakter. Tuti, hogy valamit mismásolt, de hogy mit, még megtippelni sem tudom.
Nagyon szeretném, ha most azonnal megkapnám a folytatást, mert ez így, ilyen formában igencsak idegtépő ez a dolog…

U.I.: Hihetetlenül nagy megtiszteltetés a LOL-élmény részesének lenni!

*****
Idézetek
*****
Képtelen voltam logikusan gondolkodni. 
Vagy talán túlságosan is próbáltam értelmet találni valamiben, ami teljes mértékben ellentmondott az ésszerűségnek. 

Valaki meg akart ölni. 
Engem.

– Egy jó tanács. Ha valaki mentőkötelet dob neked, jobb nem akadékoskodni, nehogy nélküled húzza vissza. 
Hitetlenkedve néztem rá. 
– Az egyetlen ok, amiért te valaha is mentőkötelet dobnál nekem, ha végig akarnád nézni, ahogy felakasztom magam.

– (…) A legjobb védekezés a szarkazmus.


– Van kedvenc keményfiús mondása? 
Na erre már futólag találkozott a tekintetünk a visszapillantó tükörben. 
– Hogy micsodám? 
– Keményfiús mondás. „Csak rajta, mi tart vissza?" – mondtam, amilyen vészjóslón csak telt tőlem. – Vagy esetleg: „Megöltem Paraguay elnökét – egy villával." 

Megrázta a fejét. 
– Chile elnökét. És nem villával. 
– Nem , tutira jól idéztem. Anyám nagy John Cusack – rajongó, úgyhogy én gyakorlatilag az Otthon, véres otthonon nőttem fel. 

Szélesen elmosolyodott, pillanatra fehér fogai is megvillantak. 
– Én nem a filmről beszélek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése