2016. március 29., kedd

Amanda Cowen: Perfect Sense (Perfect #1)






Megjelenés éve: 2016.

Magánkiadás

Sorozat: Perfect

Fülszöveg: He's gorgeous.
He's reckless.

And he's every woman's dirty fantasy in the state of California.., except one... Quinn Ashby.

Recent graduate of Penn and top of her class, Quinn is whip smart, ambitious and interning as the new marketing coordinator for the Bexley Bruisers American Hockey League team. The last thing she needs is to waste her time on guys…especially one as lethal to her focus as Cash Brooks.

But once the bad boy hockey star tempts her into his world, threatening her professional future, she’s forced to decide whether to let him into her heart…or to leave him behind forever.







Huh. Azt kell mondjam, totálisan tanácstalan vagyok. Itt állok - ülök -, és halvány lila gőzöm sincs, mit gondoljak erről a könyvről. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit érezzek vele kapcsolatban.
Egy bizonyos fokig tetszett, de aztán átment idegesítőbe, és lett belőle egy hatalmas - Eiffel-toronnyi - kliséhalmaz. De olyan szintű, ami már az én gyomromat is megfeküdte.
Tudjátok, a womenizer pasi kinézi magának az egyetlen csajt, aki nem borul rögtön a lábai elé, a csaj pedig már csak azért is próbálja messziről elkerülni, de persze ez lehetetlen, mert abban a pillanatban, hogy már talán sikerülne is, a pasas megmutatja emberi oldalát, és buummm, a csaj le lett véve a lábáról.
A hokis oldalt is egy kicsit erőltetettnek éreztem, nem sok minden tett hozzá a történethez.
Ami viszont arra késztetett, hogy mégse mondjak le teljesen erről az egészről, az a vége. Tudtam, hogy valami titok lappang, de erre pont nem számítottam.
Szóval totálisan döntésképtelen vagyok.

Maga a történet tényleg nem indult rosszul. Ami hokis sztori, annak nálam amúgy is nagy esélye van. De volt egy pont, ahonnan nem tudtunk elmozdulni. Ráadásul a karakter sem tettek hozzá sokat. Olyan...jellemtelenek voltak. Kidolgozatlanok. Úgy éreztem, semerre sem haladunk. Mintha mindent előre lehetett volna látni. Két épkézláb gondolatot nem adott az életemhez. Ez azért nagyon ritka, mert én alapjáraton tényleg mindent a jobb oldaláról fogok meg, mindenben találok olyat, ami újdonság lehet. Itt ez valahogy hiányzott.


Nem is nagyon tudom, mit írhatnék. Eléggé súlyos patthelyzetben vagyok. Mert a vége egyszerűen annyira pörgött, hogy kimondottan tetszett. De ez azért kevés, nem? Mit ér egy regény úgy, hogy az igazi ereje a végében van? Mi van akkor, ha valaki fele annyira kitartó, mint én? Az szerintem már maximum a felénél abbahagyja.

“You know I’m not going to stop until I get what I want.”
---

“Tudod, hogy nem állok le, amíg nem kapom meg, amit akarok.”

A karakterekről csak pár szót ejtenék.
Quinn tipikusan a műfaj "hősnője" volt. Annak ellenére, hogy papíron milyen okos, a való életről halvány lila fingja sincs. (Bocsi, de tényleg.)
Cash pedig az esetek 98 százalékában rémségesen irritált. A maradék kettőben csak simán a szódával elmegy kategóriába csücsült be. Komolyan, olyan volt, mint egy PMS-es csaj.
Talán egyedül Louis-t bírtam az egész mindenségben. Ennyi.

De a vég... hatalmas pofon volt. Eszméletlenül nagy meglepetés. Szóval várom már a 2017-es évet.


2 megjegyzés: