2016. január 5., kedd

Monica McCarty: The Rock (Highland Guard #11)






Eredeti megjelenés éve: 2015.

Ballantine Books

416 oldal

Sorozat: Highland Guard






Fülszöveg: The first time he caught sight of Elizabeth Douglas, Thomas MacGowan thought she was a princess. To the son of the castle blacksmith, the daughter of the powerful Lord of Douglas might as well be. When it becomes clear that his childhood companion will never see him as a man she could love, Thom joins Edward Bruce’s army as a man-at-arms to try to change his lot. If he’s harbored a secret hope that he could close the gap between them, he faces the cold, hard truth when Elizabeth comes to him for help. She might need the boy who used to climb cliffs to rescue her brother from the hands of the English, but she would never see the son of a smith as a man worthy of her hand.


Irony was a cruel bastard.
(Goodreads)

Nagyfőnök, ott fent az égben! Köszönöm, hogy vége van. Köszönöm, hogy Monica kezét úgy irányítottad, hogy nem kellett még ötszáz oldalon keresztül ezt a szappanoperát olvasnom. Azt viszont rohadtul nem köszönöm McCarty asszony múzsájának, hogy visszatért a sorozat abba a kategóriába, ahonnan indult: a végtelenségig idegesítőbe. Számomra az első két rész nem volt ütős, sőt, egyenesen irritált bennük a hősnő, így elvitte a könyveket azon irányba, ahol nem tudtam máson kattogni, csak hogy milyen buták a fehérnépek. Nos, jelen esetben ez hatványozottan igaz volt. Mert az, hogy a könyv hetvenöt százalékát csak az tette ki, hogy a hősnő húzza szerencsétlen hősünket, nálam nagyon nem buli. Hogy hova is akarok kilyukadni? Óriásit csalódtam. A harmadik rész volt részemről az áttörés, és egészen a The Striker-ig meg is követtem magam az első két résznél tanúsított fújjolásom miatt. De az írónő sikeresen visszaterelte a hülyeség medrébe a Felföld fiait...
Már elcsépelt ez az egész, és az, hogy csak a drámázás ment, semmi lényegi - katonai szempontból - sem történt, nagyon rányomta a bélyegét az egész élményre. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy én még egyszer azt fogom mondani a sorozat egyik részére, hogy egy nagy kalap cicakakit sem ért.

Lehet, hogyha ezt egy különálló regényként írja meg, azt mondom, félbehagyom. Mert akkor aztán igazán nem érdekelt volna, hogy mikor jön meg végre Elizabeth esze, de engem majd szétvetett a vágy, hogy megtudjam, vajon Thom milyen "fantom" lesz. Hát, nem azt kaptam, amire vágytam. Mert mind MacSorley, mind MacLeod, de még Lachlan "Kib@szott" MacRuari is átment szerelmi tanácsadóba. Kérdem én, hol van ebben a várakozás izgalma? Egy-két jeleneten kívül csak szerelmi vívódásokat olvastam. Ennél a sorozatnál nem ezt szoktam meg. Ez egy olyan sorozat, ahol még a hölgyek is beszállnak egy-egy harci jelenetbe. Nem, most ez nem így lesz. Elizabeth végig várja a sült galambot, de ezalatt az idő alatt bőven akad arra alkalma, hogy szerencsétlen Thom-ot hülyítse. Thom, aki egy végtelen jó lelkű gyerek volt, emiatt a nőszemély miatt keserű férfivá vált. De még mindig azt mondom, hogy Thom volt a történet egyetlen jó pontja. Mert hiába szerelmes fülig ebbe a libába, nem borul rögtön a lába elé. Ezt igazán tiszteltem benne. Meg azt is, hogy mindenáron jó harcos akar lenni, de mégis hajlandó lenne feladni mindent azért, hogy boldog lehessen. Ezt Ella drága mikor mondhatta el magáról? Megmondom nektek: mikor már végső kétségbeesésében rájött, hogy mégis szereti ezt a szerencsétlen kovácsfiút.

Ha már semmi érdemlegest nem lehet említeni, legalább legyen egy kis Tom/Loki.

A történetről magáról nincs mit írni, mert háromszázkilencven oldalnyi tömény szenvedés, szerelmes kínlódás volt az egész. Azért van, ami már engem is irritál. Talán McCarty az utóbbi időben elkényeztetett, és most így próbált meg visszadobni a valóság talajára? Nem tudom, de ha ez így van, inkább visszatérnék mondjuk Viperáékhoz.

Szereplőink? Egyiket imádtam, másikat gyűlöltem. Nem nehéz kitalálni, mi volt a felosztás.
Thom egy különleges ember. Tényleg imádtam benne, hogy vannak elvei, amikhez módfelett ragaszkodik.

If he’d ever had a doubt about the nature of the connection between them, it was gone. Passion like this couldn’t be denied.

Nor could it be controlled.

De sajnos volt egy Elizabeth is a történetben. Ez a nő igazi Douglas: fennhéjázó, sznob, ostoba, lenéző. És a legnagyobb vicc az egészben, hogy ő ezt még csak nem is tudja magáról! Végig két megállapítás között tengődtem: vagy ezt vette természetesnek, vagy csak ennyire buta volt. Nem vette észre, hogy oktalan, butuska viselkedésével mennyi fájdalmat okoz Thom-nak. Ha nem lett volna Joanna - aki jómaga is egy Douglas hitvese -, szerintem ezek ketten még mindig a násztáncot járnák... Ááá, felesleges több szót fecsérelni erre a hülye csibére.

A vége meg aztán végleg betette a kaput. Hogy ez a könnyed megoldás nem jutott hamarabb eszükbe! (Igen, ezt szarkasztikus hangon írtam - haha, már ott tartok, hogy hangokkal írok, mi lesz még ebből...)

Most nem tudom, merjem-e várni a The Ghost-ot... Hát, megkockáztatom, hogy várom, mert sejtem, kiről lehet szó, így azt kell mondjam, még ez a történet sem vette el a kedvemet a sorozattól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése