2015. december 4., péntek

Jennifer L. Armentrout: Oblivion (Lux #1.5)






Eredeti megjelenés éve: 2015.

Entagled Teen

350 oldal

Sorozat: Lux






Fülszöveg: Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk -- mert azok is.

Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá -- és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is -- az arumok -- akikkel szembe kell szállnom.

Ha beleszeretek Katyba -- egy emberbe -- nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom... de azt nem hagyhatom.


Magyarul Oblivion - Feledés címmel jelenik meg a Könyvmolyképzőnél.


Hát, nem vagyok teljes mértékben elégedett. Imádtam – imádom – ezt a sorozatot, de így ezt a „részt” elolvasva rájöttem, hogy tudnék Démonunk POV-ja nélkül élni, méghozzá felettébb nagy nyugalomban. Oké, tudtam, hogy az Obszidiánt fogom elolvasni Daemon által újraélve, de egy induri picurka részem arra számított, hogy ez a kötet majd jól a földbe fog döngölni. Az eufória sajnos elmaradt.
Katy. Her name was Katy. Reminded me of Kitty. Kitty cat. Kitten. Look at me, putting all these words together.
Bármennyire bírom is Daemon-t, egyszerűen utáltam Tapló Démon fejében császkálni. Sokkal jobban szerettem az Origin-ben. És amikor megláttam, hogy még az Ónix és az Opál is a könyv része… nem viccelek, ciki-nem ciki, sírva fakadtam kínomban. Nagy nehezen átnyálaztam magam rajta, de nem leltem benne nagy örömemet. Ne értsetek félre, örökké szeretni fogom a sorozatot, Katy-t, Daemon-t meg a többieket, de amikor már olvasás közben ásítozok, akkor gáz van. Tudom, sokaknál lesz öt csillag a történet azért, mert Démonka a narrátor, de engem nem vitt rá a lélek, hogy a négynél feljebb menjek. Nyugodtan meg lehet kövezni, elvégre igencsak kemény a kobakom.
“I’ve always found that the most beautiful people, truly beautiful inside and out, are the ones who are quietly unaware of their effect. The ones who throw their beauty around, waste what they have? Their beauty is only passing. It’s just a shell hiding nothing but shadows and emptiness.”
Mikor pár hónappal ezelőtt Jen bejelentette a könyvet, fültől fülig vigyorogtam, hisz még frissen élt bennem a két imádnivaló fiatal története. Igen ám, de elfeledkeztem arról, hogy mennyire nem rajongtam Daemon-ért, még Katy szemén keresztül. És azt, hogy mennyire utáltam Ash-t és Andrew-t. Most pedig minden utálatom újra testet öltött. És nem biztos, hogy okos döntés lenne ilyen szájízzel itt hagyni a sorozatot, szóval most olvashatom újra az utolsó két részt…ejj.
“You’re perfect for me,” I whispered in my own language.
Szóval, az eredeti történet nagyon minimális mértékben egészült ki „új „történésekkel, de szerintem most itt inkább azon volt a hangsúly, hogy Démonunk mesél. Nagyon nehezen zökkentem vissza a kezdetekbe, de még mindig odáig vagyok ezért az egész világért. Érdekes volt Daemon szemén keresztül figyelni Katy-t, no meg azt, hogy a lány megjelenése milyen hatással volt rá. Azért igen sokat röhögtem a fiúcska belső monológjain is. Mert legyen seggfej, Daemon akkor is Daemon.

Her life was in danger, would continuously be in danger, especially if she remained around us—around me—and I was such a selfish prick, because now…
Now I wasn’t staying away from her
Jó volt egynek, de nem éreztem azt a katarzist, amit vártam tőle. De azért unikornispuszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése