2015. november 12., csütörtök

Becca Fitzpatrick: Dangerous Lies







Eredeti megjelenés éve: 2015.

Simon & Schuster

400 oldal






Fülszöveg: Stella Gordon nem az igazi neve. A nebraskai Thunder Basin nem az igazi otthona. Ez nem az igazi élete.

Mikor egy végzetes bűntény szemtanúja lesz, Stella-t elküldik az isten háta mögötti városkába, hogy megvédjék, mielőtt vallomást tesz az ember ellen, aki megölte anyja drogdílerét. 

De Stella épp arra készül, hogy megkezdje végzős évét barátjával karöltve. Mégis hogyan kezdhet új életet Nebraskában? Stella dühös, és mindenkivel szemben ellenségesen viselkedik. Nem tervezi, hogy sokáig marad, akkor miért is lenne barátságos? De ekkor jön a képbe Chet Falconer, és egyre nehezebbé válik, hogy fenntartsa ezt az álcát.

Ahogy Stella egyre jobban biztonságban érzi magát, a veszély egyre csak nő - az ellenségei közelebb vannak, mint gondolná.



Éltetek sz@r könyvet? Nem simán rosszat. Sz@rt. Mert ez kib@szottul az volt. Tudom, nem szép dolog káromkodni, de egyszerűen máshogy nem tudom leírni ezt a valamit. Kb. annyi értelme volt, mint egy nyalókázó tintahalnak. SEMMI! Mert hogy én ezt már rohadtul láttam! Méghozzá a Hiding című filmben. Gondolom, ezt Becca Fitzpatrick is látta, szóval annyit változtatott az alapszitun, hogy az egyik srácot nem írta bele a csajszi jelenében. Hipphipphurrrá. Néha még volt egy kicsi Killers beütése is, csak hogy teljes legyen a kép. Igen, én is megihletődtem: Amerika kapitányt a Magic Mike sztoriba dobom, és lááám, milyen zseniális lesz. Pft.
Oké, feltehetitek a kérdést, hogy akkor miért is nem hagytam abba már az elején? Két karaktert - Chet-et és Carmina-t - nagyon megkedveltem. Ez pedig elég volt arra, hogy valahogy nagy nehezen végigrágjam magam ezen a "történeten". Komolyan, néha már olyan uncsi volt, hogy a szempilláimat fonogattam unalmamban. Áá, hagyjuk. Ajánlom- e a könyvet? Rohadtul nem!


A történetről nincs mit írni. Alapszitu már a fülszövegből kiderül, és ennél többre ne is vágyjatok, mert lótúró sem fog történni benne. Totálisan olyan volt, mint a cipőtalpra tapadt rágógumi. Azt hittem, már sosem lesz vége. Néhol rendesen be is aludtam rajta.
Direkt nem akartam a Hush, Hush Saga-hoz hasonlítani, de ez elkerülhetetlen, mert Fitzpatrick abban a sorozatban nagyon nem ezt a formáját hozta - szerencsére. Ez valami katasztrofálisan semmilyen volt. Csak arra volt elég, hogy kellőképpen felidegesítsen.

Stella a világ legellenszenvesebb főszereplője. A hajamat téptem tőle. Nem elég, hogy beképzelt, fennhéjázó, emellé még annyira hülye, hogy a levegőt is sajnálom tőle. Mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül kinyírnám. Igaz, annyit kapnék érte, mint egy rendes emberért. Soha többé ne lássam!

Chet viszont irtó édes volt, őt nagyon szerettem, habár néha megráztam volna, hogy húzzon el a fenébe ettől a hülye libától.
Aki nagy kedvencem volt még, az Camrina. A végtelenségig szimpatikus volt az, hogy nem dőlt be Stella hülyeségeinek. Legalább egy kicsit rendre tanította ezt a baromlányt.

Szerintem én itt és most abba is hagyom, mert a folytatás semmi jót nem szülne.

Ha megfogadjátok a tanácsomat, jó messze elkerülitek ezt a könyvet. Kár a betűkért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése