2015. november 16., hétfő

Alexandra Hawkins: All Night with a Rogue (Lords of Vice #1)






Eredeti megjelenés éve: 2010.

St. Martin's

320 oldal

Sorozat: Lords of Vice






Fülszöveg:  
EGY SZÍVESSÉGGEL KEZDŐDÖTT...

Csábítsd el Lady Juliana Ivers-t, majd dobd félre. Ezek a nővére utasításai. Alexius Braverton, Sinclair márkija - sokaknak csak Sin - örömmel eleget tesz a kérésnek, főleg azután, hogy megpillantja célpontját. Juliana teljes mértékben különbözik azoktól az üresfejű libáktól, akik még egy hétig sem bírják fenntartani az érdeklődését. Egy igaz úriember hagyná, hadd találjon megfelelő udvarlót.Márpedig, a Bujaság Lordja sose állítaná magáról, hogy úriember.

... ÉS VAJON AZ ÖRÖKKÉ LESZ A VÉGE?

Juliana-tól azt várják el, hogy jól házasodjon, így segítve családjának kilábalni adósságaiból, habár régi vágya, hogy az általa komponált darabokból éljen. Az enyelgés csak rátenne a problémákra egy lapáttal, pedig még a gyakorlatias Juliana számára is problémát jelent ellenállni egy bizonyos Sin-nek. De egy felejthetetlen éjszaka botrányos afférba keveri - a csábítás pedig elkezdődik, a szórakozás pedig lassacskán édesen, veszélyesen valódivá válik...


Hát. Hát. Hát. Nem mondom, hogy hú, de nagyon el lennék ragadtatva.
Félreértés most se essék, ez a négy csillag nem egy "rossznégycsillag", hanem egy"klasszdebővenvanméghovafejlődninégycsillag". Mert nagyon különleges, új az egész, de egyszerűen annyi minden van benne, mint a zsibvásárban. Ez pedig nem mindig előnyös. Olyan érzésem volt, mintha az írónő hirtelen minden létező motívumból akart volna egy picit gyömöszölni a sztoriba. Ez azért már néhol kissé nyomasztó volt. De a kezdet nagyon is biztató.
Alexandra Hawkins olyan, mintha Elizabeth Hoyt-nak és Sarah MacLean-nek lenne egy szerelemgyereke. Mindkét írónő klasszikus, mindennapos szereplője olvasmánylistámnak, és azt hiszem, hogy Hawkins is fontos résztvevővé válik majd. A történet remek szárnybontogatás, még hibái ellenére is. Jó lesz ez.

Oké, azért egy kicsit kiakadtam először, hogy egy "régens" regényben a 'f*ck' meg a 'c*ck' szó is elég sokszor előfordul. Olvastam már Sierra Simone Markham Hall sorozatát is, ami kimondottan 'kinky' volt, de abban sem sűrűn szerepeltek eme szavak. Jó, akkor most itt be is fejezem, nem (csak) ezen ment el az egy csillagocska.

Kezdeném a szereplőkkel. Az a helyzet, hogy sajnos egyik sem nőtt a szívemhez.
Juliana abszolút semleges maradt, habár sokszor sajnáltam, amiért mások baromságai rajta csattantak.
Sin-t viszont egyszerűen nem tudtam hova tenni. Megkockáztatok egy kijelentést: ellenszenves volt. Nem tehetek róla, egyszerűen olyan taszítónak éreztem az egész jellemét, hogy néha már a szememet forgattam a viselkedése láttán. Meg a nővére is zavart...
A Lord of Vice 'tagjai' között szintén nem találtam olyan személyt, aki miatt nagyot dobbant volna a szívem. Frost egyenesen visszataszító volt. Talán Saint-ben látok némi potenciált.

Alapjáraton nem egy rossz történet. A kivitelezésben adódtak a főbb hibák. Mert Hawkins annyi mindent akart átadni, hogy úgy tűnt, mintha ő maga is elveszett volna az apró pókhálók szőtte csapdákban. És ilyenkor jön az, hogy megkérdőjelezem a történet mondanivalóját. Netán az a helyzet, hogy csak volt egy álomkép, és ezt kellően bonyolulttá akarta tenni az írónő? A választ nem tudom, de az a helyzet, hogy nem is érdekel. Mert ha belegondolok, igencsak sok olyan történet van, ami ugyanezt a hatást kelti.
Alexandra Hawkins viszont nagyon élvezetes köntösbe tudta burkolni ezt a kis rejtélyt. Épp elegendő volt arra, hogy kíváncsi legyek a sorozat többi részére is.

Összességében megérte az olvasást, de a sorozatnak nagyon sokat kell fejlődni ahhoz, hogy mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül azt mondjam, hogy ez már döfi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése