2015. augusztus 14., péntek

Melissa Collins: On Solid Ground






Eredeti megjelenés éve: 2015.

Magánkiadás

326 oldal

ISBN:  9780986388613





Fülszöveg: Mikor Jacob 'Dax' Daxton hazatér a háborúból, újabb csatát kell megvívnia - azt, amivel megtalálja a helyét a világban. Az a férfi, aki társaival együtt kikövezett úton haladt a győzelemig, most magányos és elveszett. Egészen addig, míg meg nem ismeri a szakállas tetoválóművészt, Beckett Ridge-t, mert ekkor Dax kalandja nem várt irányba fordul.

Beck még mindig az életét alapjaiban megrengető események hatása alatt áll, és még sosem volt valami jelentőségteljes dolog részese. Most olyan felelősséggel kell megbirkóznia, ami ismeretlen és ijesztő számára: Dax sérült lelke begyógyítja Beck-ét is, pedig ő nem is tudta, hogy az lenne.

Miközben mindketten az egyensúlyért harcolnak, egymás karjaiban találnak megnyugvást. Remélik, hogy a zűrvazar másik oldalán biztos talaj várja őket.



Kérem szépen, így kell megbirkózni a manapság oly' annyira kényesnek számító témákkal. Mert Melissa Collins nem csak eggyel "játszadozik" a történet során. Nem, itt bőven kijut a megosztó dolgokból:

1. frissen leszerelt katona, aki depresszióval küzd
2. homoszexualitás
3. erőszak
4. az, hogy hogyan merjük felvállalni önmagunkat
5. halál

És az írónő amilyen bátor volt, meg is írta úgy ezt a történetet, hogy végleg a szívembe karcolta magát.
Nem vártam, hogy ekkora hatással lesz rám. Mindig is gyenge pontom voltak az M/M történetek, hiszen egy meleg barátot tudhatok magaménak, akiért még akár a pokol legmélyebb bugyrain is átkelnék. De ez a bejegyzés most nem rólam/rólunk szól, hanem arról, hogy Dex és Beck párosa mennyire lenyűgözött a maga egyszerűségében. Mert mindketten olyan finoman, precízen felépített karakterek, akiket sosem fogunk tudni elfelejteni.



Ismétlem magam: nagyon nehéz történet. Mindkét srác hatalmas problémákkal küzd, igaz, más-más jellegűek.
Itt van Dex, a frissen leszerelt katona, aki szerelmét ugyanabban a háborúban vesztette el, és egyszerűen nem bírja feldolgozni, betölteni a hátrahagyott űrt. Családja pedig még csak nem is tudja, hogy valójában meleg. Éppen ezrét Kaliforniába költözik legjobb barátjához, Chloe-hoz.
Egy nap betér egy tetoválószalonba, ahol megismeri az ellenállhatatlan Beck-et. Beck maga is súlyos problémákkal küzd, nem volt fényes gyerekkora, húga épp elvonón van, míg Beck neveli unokahúgát, Violet-et. (Aki egyébként egy tündérborsó, meg kell zabálni.)
Szóval, egy tetoválással kezdődik az egész, és lesz belőle egy epic love story.

De nagyon sok mindenen mennek keresztül, míg eljutnak a nagyon boldog befejezésig.
Meg kell küzdeniük minden boldog pillanatért, és sokszor csak önmaguk jelentik az akadályt. Ez nem egy drámázós történet. Nem, ez egy végtelenségig szívbemarkoló történet bizalomról, bátorságról, elfogadásról és tiszta szerelemről.

Azt mondom, így kell megírni egy csillagos ötös történetet. Melissa Collins természetesen visszatérő szerzőm lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése