2015. február 2., hétfő

Karen Marie Moning: Új nap virrad (Tündérkrónikák #5.)


Eredeti mű: Karen Marie Moning: Shadowfever

Eredeti megjelenés éve: 2010


Cor Leonis, Budapest, 2011

596 oldal

ISBN: 9789638957221

Fordította: Laskay Ildikó

Sorozat:Tündérkrónikák


Fülszöveg: 
A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?


Ez a könyv minden volt számomra. Elképesztett, falhoz vágott, végig a szakadék szélén tartott. Tényleg igaz, hogy semmi sem az, aminek látszik. K.M.M. regénye erre a tökéletes példa.

Arról inkább nem mesélnék, mit éreztem a történet első felében. Mert azt szavakkal egyszerűen lehetetlen leírni. Szabályosan a könnyeimmel küzdöttem. "Nem, ilyen nem lehet" - mondogattam a könyv lapjainak.

MacKayla minden tiszteletemet kiérdemelte véglegesen. Legfőképpen azzal, milyen bátran viselte a sorsát. Mac 5.0 már nem hisztizik, lefogadja, amit tennie kell, sose adja fel, még a legsötétebb pillanatokban sem. Ez az, ami igazán értékes benne.

A történet pedig minden várakozásomat felülmúlta. Sokan, sőt rengetegen hangoztatták, hogy a vége felé lesz ez a sorozat igazán lehengerlő, de az előző rész után szkeptikusan álltam hozzá. Mert azt hittem, annál nagyobb, gyorsabb, veszélyesebb hullámvasút nem létezhet. Pedig van. Íme a bizonyíték. Teljes képtelenség kikerülni a Tündérkrónikák bűvköréből. Ez varázslat. Színtiszta mágia.


Számomra Mac és Barrons párosa igazi bomba. Mindig le tudnak hengerelni. Mindig meglepnek valamivel. Nem tudom, mire számíthatok velük kapcsolatban. De ők a szívem csücskei, ezen senki és semmi nem tud változtatni.
És amikor már azt hittem, semmi új, semmit váratlan, semmit letaglózó nem jöhet, Moning csavart egy utolsót is a történeten. Nekem meg az államat kellett kapargatnom...



Az egész sorozatot tekintve ez volt a crescendo.
Függővé lettem, nincs mit tenni. Van erre valami elvonó? Mert akkor kérném a beutalómat...




... és némi ráadás!



Mindenképpen megéri elolvasni ezt a kis szösszenetet. Mert nem az történt, amit elhitettek velünk (is)...

Jericho Barronst mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése