2015. február 14., szombat

Julia Quinn: The Secrets of Sir Richard Kenworthy (Smythe-Smith Quartet #4)




Eredeti megjelenés éve: 2015.

Avon

378 oldal

ISBN: 9780062072948

Sorozat: Smythe-Smith Quartet




Fülszöveg:   Sir Richard Kenworthy has less than a month to find a bride. He knows he can't be too picky, but when he sees Iris Smythe-Smith hiding behind her cello at her family's infamous musicale, he thinks he might have struck gold. She's the type of girl you don't notice until the second—or third—look, but there's something about her, something simmering under the surface, and he knows she's the one.

Iris Smythe–Smith is used to being underestimated. With her pale hair and quiet, sly wit she tends to blend into the background, and she likes it that way. So when Richard Kenworthy demands an introduction, she is suspicious. He flirts, he charms, he gives every impression of a man falling in love, but she can't quite believe it's all true. When his proposal of marriage turns into a compromising position that forces the issue, she can't help thinking that he's hiding something . . . even as her heart tells her to say yes.



Hát. Mondjuk, hogy tetszett. De...Sajnos ott van az a de.

Nem éppen a legjobb Quinn könyv. Amikor már a főhőst értelmetlennek találom, ott már baj van. Nehezen tudtam megérteni Richardot. De várjunk egy pillanatot.

Az egyik baj szerintem az lehetett, hogy jóval a könyv megjelenése előtt nem ez volt a fülszöveg. Ami akkor volt, leírja, hogy mi a nagy titok. Így - habár remekül volt kivitelezve -, nagyon nem lepett meg, mit rejteget Kenworthy.

Irist én személy szerint nagyon kedveltem. Kedves kis belső monológjai voltak, és emellé még ostoba sem volt. És végre egy főhősnő, aki nem prüszköl a whiskytől. És sokkal jobb férjet érdemelne, mint Richard Kenworthy...

Richard viszont nem éppen egy szerethető jellem. Oké, cuki volt, meg minden, meg szenvedett is eleget, csak sokszor indokolatlanul cselekedett. Egy kicsit többet vártam egy Quinn főhőstől.
Két húga van, egyik ezek közül felelőtlen, a másik pedig simán sík hülye és önző. Szép kis család.

Kedvenc részem az volt, mikor Mrs. Smythe-Smith megpróbálja elmagyarázni, mi történik a férj és a feleség között ( kicsit Viola Bridgerton feeling..khmm...), és utána Sarah beront, hogy Iris ne higgyen az anyjának. Itt nem keveset nevettem.

Maga a sztori így már kiszámítható volt, és cseppet elnyújtottnak, helyenként már-már soknak éreztem. Valami hiányzott belőle. Nem hozta a szokásos könnyedséget.
A vége viszont valami eszméletlenül tetszett, igaz, nagyon hamar jött a nagy áttörés.

De nem vagyok én semminek sem elrontója, mert amúgy egy szerethető történetet kaptunk megint.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése