2015. január 3., szombat

Lakatos Levente: Aktus ( Dr. Lengyel #3.)







Eredeti megjelenés: 2014.

Ulpius-ház, Budapest, 2014


890 oldal · ISBN: 9789632547886



Fülszöveg: A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fényderül a titokra.

Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…


Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…


A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.






Szánom-bánom, hogy idáig halogattam egy nagyobb volumenű véleményt. Mivel eme könyv megérdemli, hogy komolyabban taglaljuk.
Ha azt hittem, Levente nálam a Bomlással érte el a csúcsot, hát nagyot tévedtem. Helló, Aktus, üdv a csúcson!

Az Aktus egy olyan regény, ami mindent megad nekem, amire szükségem van egy igazán remek olvasmányhoz.
Tartalmas - és nem a rágógumi-cipőtalp felállásban-, van benne izgalom és persze romantika. Ne hagyjuk azért ki a kellő mennyiségű - sosem töménytelen mennyiségű-erotikát se.

Már sokszor egy hullámvasúthoz hasonlítottam a történetet, mivel mindig van valami, ami olyan szinten meglepi az olvasót, hogy csak pislog, mint az a jó öreg hal a szatyorban.


Sálláláá "Stuck on a roller coaster, can't get off this ride. "

Soha, de soha nem tudtam, hogy akkor kivel hogy is áll a helyzet. Mert Levente mindig elhitette velem, hogy fergetegesen okos vagyok, aztán fügét mutatott azzal, hogy olyat kanyarított a történeten, hogy sokat megélt lelkecském darabokra zilálódott.
És mindezt a legjobb értelemben. Lehetséges? Naná! Hiszen olyan remek a történetvezetés, hogy lenyűgözve állsz minden történés előtt.
Aztán jön még egy fordulat, előveszed kocsisi szókincsedet, és erősen nekiállsz káromkodni.

Imádtam, egyszerűen odavoltam a több szemszöges, több szálon futó cselekményért.
Aztán a mód, ahogy a szálak összekapcsolódtak. Mindenképpen az egyik legfordulatosabb, legváratlanabb könyv, amit mostanában volt szerencsém kezembe kaparintani.

És akkor a szereplőkről egy pár mondatot.

Számomra Laura az ideális főhősnő. Az eddigi két kötetben nem bontakozott ki, de most már csak azért is megmutatta, milyen karakán nő.

Az ő szemszögénél egy kis khmmmmmmmmmmmmm, mert mást vártam. Mármint,vártam hogy megjelenjen Dr. Lengyel Dávid mellette, hogy már az elején ellovagoljanak a naplementébe. Igen, túl sok szirupos romantikus történetet olvasok. Sorry.
De hőn imádott Dávidom még váratott magára.
De aztán megérkezett, és háááát... Rebekának felcsillant a szeme. Mert Dávid az Dávid, még ha nem is ő (képzavar lvl40000).

Az Anna+Anton szál tökéletesen megállná helyét külön regényként is. De szerencsére az Aktusban kapott helyet, és huuuh. Annyira imádtam, hogy még ez az NA vonal is beszállt ebbe a remek koktélba. Az előzménynovellákkal már kellőképpen fel..öhm..lettünk..öhm..izgatva, és csúcspontra juthattunk a történet során.
Antonról csak ennyit:


Anna is egy remek karakter, nagy szíve van, habár helyenként nem értettem vele egyet. Ennek ellenére szimpatikus volt.
Itt is volt ám bonyodalom, de ehhez tessék elolvasni a könyvet.

Engem totálisan megfogott, egyértelműen a legjobb Lakatos Levente könyv.

Az Aktus a Te könyved, ha szereted:
– ha elhitetnek veled bizonyos dolgokat, amik aztán nem is úgy vannak, ahogy te okosan levezetted magadban,
– a váratlan fordulatokat,
– a remekül felépített, kidolgozott karaktereket,
– az elképzelhető legváratlanabb húzásokat,
– a „csak még egy fejezet” mondatokat, valamint
– a „hogy?”, „ez most miért?” és a „mi a manó?” kérdéseket.

Egyértelműen 5/5.

De vigyázz, függőséget okoz. Én szóltam, ne tessék aztán siránkozni...








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése